
















|
 |



|
Arany Sas Patikamúzeum
A magyar gyógyszerészettörténeti emlékek összegyűjtését
1896-ban Ernyey József kezdeményezte Budapesten, 1905-ben pedig már egy
szakmúzeum felállítására is javaslatot tett, ám ennek létrejötte még
elég sokáig váratott magára. Az első ilyen jellegű kiállítás 1948-ban
nyílt meg az orvosegyetem keretén belül, melynek anyaga 1963-ban került
a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár tulajdonába azzal a szándékkal,
hogy alapját képezze egy létrehozandó orvos- ill. gyógyszerészettörténeti
múzeum kiállításának. Az Orvostörténeti Múzeum megnyitásával egyidőben
már elkezdődött az a munka, melynek eredményeképp 1974-ben megnyitotta
kapuit a budai vár egyik nagy múltú épületében az Arany Sas Patikamúzeum.
Nem véletlen, hogy a Tárnok utca 18. alatt található épületre esett a választás,
amikor helyszínt kerestek a kiállításnak, hiszen ebben a házban már a 18. század
közepétől kezdve, egészen az I. világháborúig patika működött. A középkori alapokon
nyugvó épület alsó szintje kezdetektől fogva kereskedelmi célokat szolgált, amely
többszöri átalakítás után, a 18-19. század folyamán nyerte el mai elrendezési
formáját, s jött létre az officina (a vevők kiszolgálására szolgáló helyiség)
és az átadóablakkal összekötött laboratórium egysége. A kiállítás is a két fő
helyiségben kialakított enteriőr köré szerveződve mutatja be a gyógyszerészet
tudományának fejlődését azoknak az írott, képi és tárgyi emlékeknek a segítségével,
amelyek bizonyítják, hogy a gyógyszerészettörténet nem csupán egy tudományág
történetét hivatott bemutatni, hanem az iparművészet történetének is fontos részét
képezi. A patikai berendezési tárgyak, a kerámia, fa, üveg állványedények, a
mozsarak, mérlegek és egyéb eszközök míves kidolgozásukkal, szépségükkel méltán
tartoznak a magyar és az egyetemes művészeti örökségünk legszebb darabjai közé.
A mai gyógyszertár kialakulása
A
középkori patika
Gyógyszertár a 16-17. században
Patikaedények Európában
Magyarországi kerámia patikaedények
A gyógyszerkészítés eszközei
Alkímia
és az orvos-gyógyszerészet
A iatrokémia és a farmakognózia kialakulása
Gyógyszerészképzés Magyarországon
Az "Arany Sas" Patika története
|