FőoldalRendezvényekOktatásSajtóSemmelweisEnglish
 
 
MÚZEUM
 
  Információk  
  Gyűjtemények  
  Kiállítások  
 
KÖNYVTÁR
 
     
  Információk  
  On-line katalógus  
 
LEVÉLTÁR
 
  Információk  
  Kutatási szabályzat  
  Nyilvántartások  
 
ARANY SAS PATIKA
 
     
  Információk  
  Kiállítás  
Főoldal
 

A MÚZEUM ÚJ HONLAPJA A

WWW.SEMMELWEISMUSEUM.HU

CÍM ALATT ÉRHETŐ EL.



MÚZEUM - IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK
       
  Aktuális
  Archívum
A hónap műtárgya
 
Fotóalbum






















































































































































































































































































 
AZ ERÉNYÖV TITKOS TÖRTÉNETE
Mítosz és valóság
(2010. július 23 - 2010. október 24.)
Az erényöv titkos története
képek >>


A kiállítás koncepciója: Varga Benedek főigazgató
Kurátor: Varga Benedek főigazgató
Vizuális tervezés: Heonlab
Grafikai tervezés: Heonlab
Restaurálás: Csépány Éva, Jankó Edit, Nostíczius Árpád, Torma Judit
Műtárgy másolatok: Nemes-Takács László, Schramkó Péter, Szeker Zoltán
Szervezés: Nagy Anita, Scheffer Krisztina
Angol fordítás: Kapitánffy Orsolya
Latin fordítások: Bolonyai Gábor, Magyar László András
Világítástechnika: Vass Zoltán



Bevezető

Az erényöv használatának eredete a közhiedelem szerint a keresztes háborúk korába nyúlik vissza és célja az asszonyi hűség kikényszerítése, biztosítása volt.

Az elképzelés hamis. Valójában egy 18. századi mítoszon alapul, amely a 20. század végéig nemcsak a tudományos, és ismeretterjesztő irodalomban maradt fenn, hanem a nagyobb és kisebb múzeumok gyűjteményei is adatokat próbáltak szolgáltatni hozzá.

Az erényöv valódi története az elmúlt 500 év mentalitástörténetének, szexualitás-történetének, orvostörténetének és muzeológiájának torzításokkal, hamisításokkal és visszavetítésekkel gazdag láncolata, amely sokkal inkább a modern korról szól, pontosabban arról, hogy a modern kor a felvilágosodás századától kezdve hogyan akarta a középkor és a reneszánsz kultúráját szemlélni.

Kiállításunk ennek az elképzelt középkori tárgynak hamisított múzeumi műtárgyakkal alátámasztott kivetítési kísérletét tárja a látogatók elé.



A mítosz

A mítosz szerint az erényövet a középkori lovagi kultúra vezette be a használatba, hogy a csatákba, zarándoklatra, keresztes háborúba induló lovag biztos lehessen felesége hűségében, mivel a nők zabolátlan vágyait fékezhetetlennek tartották.

Elég azonban egy pillantást vetni bármilyen fémből készült erényövre, s máris kétségek fogják el a szemlélődőt. Hogyan lehet ezeket a durva, kemény fémtárgyakat az ágyékon viselni anélkül, hogy napok alatt mély és egyre jobban elfertőződő hámsérüléseket, vaginális vagy anális fertőzéseket, s így súlyos szepszist, vérmérgezést és végső soron halált ne okozzanak?

S miért nem találkozunk az erotikus szatíra 14-16. század közötti gazdag irodalmában, azaz Boccaccio, Chaucer, Bardello, vagy éppen Rabelais írásaiban utalással sem az erényövre? Egy olyan irodalmi vonulatban, amely éppen a mindennapi emberek szertelen szexualitását, csalárdságait és féltékenységét akarja gúnnyal vagy alkalmasint derűvel ábrázolni?



A tárgyak értelmezése

Régi korok használati tárgyaira vonatkozó információinkat mindig három, különféle hagyományból merítjük: a szövegesből, a képiből és magából a tárgyi hagyományból.

A szöveges hagyomány, mai, közkeletű elnevezéssel a narratíva, ugyan elsősorban egy kifejezés (vagy gondolat) kialakulását, megjelenését és használatát vizsgálja, azonban egy kifejezés korábbi megléte nem jelent feltétlenül tartalmi azonosságot mai értelmével. Azaz, egy szót, szóösszetételt egy másik kor, egy másik civilizáció egészen eltérő jelentéssel is használhatott.

A képi hagyomány értelmezése szintén részben a korabeli, a tárgyra vonatkozó szövegek segítségével, részben pedig a korabeli képi motívumok nyelvhez hasonlatos jelrendszerének, az ábrázolás időben változó jelentésének segítségével válik lehetségessé.

A tárgyi hagyomány esetében a kor meghatározása ugyanolyan fontos, mint a másik kettőnél, s ehhez a tárgy anyagának, a megmunkálás módjának fizikai vizsgálata is fontos támpontokat nyújt. A tárgy használatának módjára viszont részben a szöveges és képi hagyományból meríthetünk adatokat, de ugyanakkor - az ember biológiai adottságainak lassú változásai miatt -, a használat módjára a tapasztalásból közvetlenül is következtethetünk.

Kiállításunkban ezért szokatlan módon mindhárom hagyományt áttekintjük, hiszen így tudunk csak pontos képet alkotni az erényöv mítoszáról.



Szöveges hagyomány I.

Az elnevezés

Az erényöv, firenzei öv, velencei öv, Vénusz szalag

A kifejezés az európai köznyelvekben a 15-16. század során jelenik meg. Tartalmában mindegyik nyelvben az erkölcsösség, szüzesség, szűziesség, tisztaság, szűzi ártatlanság jelentéskörben mozog, eltérő szóalakokkal, amelyek jelzik egy-egy nyelvi közösség kisugárzását és az egyes nemzetek kulturális kapcsolatait is.

Ceinture de chasteté (francia) [erkölcsösség, szűziesség]
Cintura di castita (olasz) [erkölcsösség, szűziesség]
Cinturón de castidad (spanyol) [erkölcsösség, szűziesség]
Chastity belt, girdle of chastity (angol) [erkölcs]
Keuschheitsgürtel (német) [tisztaság, ártatlanság]
Kuisheidsgordel (holland) [tisztaság, ártatlanság]
Kyskhedsbalte (dán) [tisztaság, ártatlanság]
Kyskhetsbälte (svéd) [tisztaság, ártatlanság]
Pás cudnosti (cseh) [tisztaság, ártatlanság]
Pas cnoty (lengyel) [erényesség]
Deviški pas (szlovén) [szűziesség, tisztaság]

A 15. századra a latin alak [cingulum castitatis] ugyanakkor már közel ezer éve ismert, az imádságokban, kommentárokban széles körűen használt teológiai fogalom volt. Jelentésének azonban semmi köze sem volt a szexuális tárgyhoz, hanem átvitt értelemben hasonlatként szolgált az erkölcsi tisztaság, a szeplőtelenség és a szűziesség megjelenítésére.


A
testi megtartóztatás, szeplőtelenség


Nagy Szent Gergely (c. 540-604 ):

"Mert mit kell érteni a >kötél< alatt, ha nem a bűnt? Ahogy Salamon is mondja: >Nyugtalansága hatalmában tartja a bűnöst, és bűneinek kötelékei béklyózzák meg őt.< Mivel pedig a hús veséiben a gyönyör uralkodik, a lelkiismeret gondos bírája, aki a királyok övét megoldotta, kötéllel övezte veséiket, mivel ekképpen mutatta ki nyíltan is, hogy ugyanolyan megvetendők azok, akiknél a tisztaság öve megoldódik, vagyis akiknek tagjain a bűn gyönyöre uralkodik, mint azok, akiket titokban gőgjük nyugtalanít."
Quid vero in fune accipitur, nisi peccatum? Sicut per Salomonem dicitur: Iniquitates suae capiunt impium, et funibus peccatorum suorum constringitur. Et quia in renibus carnis delectatio principatur, districtus conscientiarum iudex, qui regum balteum dissolvit, fune praecingit renes eorum, quatenus dissoluto castitatis cingulo, scilicet eorum membris delectatio peccati dominetur, ut quos in occulto superbia inquinat, quam sint detestabiles etiam in publico ostendat. (Nagy Szent Gergely: Moralia Job 11.13 )

Alcuin (735-804):
"Vetkőztess ki régi bűneimből, őrizz meg a jelenleg fenyegetőktől, erősíts meg a jövendőbeliekkel szemben. Adományozz nékem ételben-italban megfelelő mértékletességet, erényövet, szív- és szóbéli tisztaságot, láss el türelemmel, hosszú tűréssel, jóindulattal, tisztességgel, lelki örömmel és a világ tökéletes megvetésével."
Exue me a peccatis praeteritis, custodi me ab imminentibus, muni me a futuris. Dona mihi cibi potusque congruentem abstinentiam, castitatis cingulum, cordis labiorumque munditiam, largire mihi patientiam, longanimitatem, benignitatem, modestiam, spirituale gaudium, et perfectum mundi contemptum. (De usu Psalmorum, 8)


Clairvaux-i Szent Bernát (1090-1153)
"Lámpásokkal, felövezett lágyékkal, és égő mécsesekkel kezükben vonultak ki, hogy a tisztaság öve vegye körül a testet, és hogy a példa fénye felebarátjuk hasznára és az Atya dicsőségére ragyogjon cselekedetük közben."

Exierunt autem cum lampadibus, lumbos habentes praecinctos, et lucernas in manibus ardentes; ut et castitatis cingulum astringatur in corpore, et ad utilitatem proximi et gloriam Patris, lux exempli clareat in operatione. (In parabolam evangelicam de decem virginibus. Sermo 710)

Nicolaus Gorranus: (1232-1295)
"Mivel oly nagy dicsőség ígéretét kaptátok, hogy látjátok majd azt, akit most csak az angyalok látnak, amikor a gyönyör bujasága ellen fel lesztek övezve, a tisztaság övével, nem csak a húsból való lágyékon, azaz a bujaság forrásán - hanem elmétek lágyékán is, hogy megszabadítsátok elméteket a gyönyör bujaságától. "
Dicit ergo, propter quod. Glossa: quia tanta gratia vobis est promissa, ut videatis illum quem nunc vident Angeli, succinti, a luxu luxuriae per cingulum castitatis, lumbos mentis vestrae, non solum carnis, idest luxuriae fontem, Glossa, ut superfluas voluptates a mente resecetis.


Szűziesség

A korai reneszánsz időszakában hasonló értelemben találkozunk a >cingulum castitatis<, vagyis az erényöv kifejezéssel. Ugyanakkor a szó reneszánszkori magyarázata a kereszténység előtti görög és római mitológia elemeit idézi. Ez egyben meg is magyarázza, hogy a legtöbb európai nyelvben szintén elterjedt >Vénusz-öv < >Vénusz szalag< kifejezés honnan származik:

Giovanni Boccaccio (1313-1375)
"Azért hívták [Juno-t] a Cintia alapján (ami a Hold neve) Cynthiának, mert ő oldja le a szüzekről a tisztaság övét, mikor a férfiakkal összekapcsolódnak, amit én - mondjanak bármit is mások - Vénusz feladatának tartok. Jóllehet, Albericus tanúsága szerint, Juno Domiducáról (a Hazavezető Junóról) mondják, hogy a házasságok esetén gondoskodik erről, annak alapján, hogy Juno föladata elsősorban a házassággal kapcsolatos ügyekben eljárni. Venus dolga viszont az, hogy a férfit és a lányt a közösülésben kapcsolja össze, és a szüzességnek azt az övét megoldja, amit Venusnak tulajdonának tartanak, és Ceston-nak hívnak. Matronának pedig azért nevezik, mert csak az olyan nők felett uralkodik, akik érettek a férfira és a foganásra: az ilyenek még akkor is matrónák, vagy matrónának nevezhetők, ha nem mennek férjhez, csupán azért mert életkoruk alapján anyák [matres] lehetnének."
Et inde Cinthia, quod lune nomen est, Cynthia dicebatur, quod ipsa a virginibus cingulum castitatis, dum  viris iungerentur, exolveret, quod, quicquid dicant isti, Veneris hoc officium puto, quam, Alberico teste, dicebant Junonem Domiducam in nuptiis sequi, eo quod Junonis esset officium primo ad matrimonium spectantia agere. Veneris vero virum et virginem in coitum iungere, et cingulum virginitatis solvere, quod ipsi Veneri tribuunt, et ceston vocant. Matrona vero dicitur, quia his tantum presit mulieribus, que  viris  mature sint, aptisque conceptui, que et ipse etiam si non nubant matrone  sunt, aut dici possunt, eo quod secundum etatem matres esse possint. (Genealogie deorum gentilium libri)

Az erényöv kifejezést tehát a 6-14. század között a testi és később a lelki tisztaságra, szeplőtelenségre és szűziességre vonatkozó szimbólumként átvitt értelemben használták, s az >erényöv megoldása< a szeplőtelenség elvesztését jelentette. A hűség, nem mást jelentett, mint az Úrhoz, az Úr parancsaihoz való hűséget.


Hogy Boccaccio a >cingulum castitatis< megnevezést latin nyelvű írásában használta (sőt sajátosan értelmezte is), még különösebb megvilágításba helyezi azt a tényt, hogy toszkán nyelvű novella gyűjteményében, a Decameronban, egyáltalán nem élt vele. Mindez arra utal, hogy a 14. század derekén egy világlátott, humanista műveltségű és frivol szerző számára az erényöv, mint a feleség hűségét kikényszerítő szerkezet, mint a női ölet elrekesztő különleges tárgy nem létezett.



Szöveges hagyomány II.

A történetek

A 12. századig egyáltalán nem találkozunk az erényövvel kapcsolatos (akár a kifejezés használata nélküli) olyan szövegemlékkel, amely ne teológiai vagy mitológiai keretben lenne. [hűség]A 12. századi érett középkori líra egyik híres költőnője volt Marie de France. A korra jellemzően rejtőzködő költőnő műveit ismerjük, azonban személyét találgatások övezik. Norman-francia nyelven írt balladáit II. Henrik angol királynak ajánlotta, s ezek között szerepel Guigemar lovag története, amelyben a reménytelen idők elé néző szerelmespár hűségét ágyékukat elzáró ruhadarabokkal pecsételi meg.

Guigemar, Oridial fia, Bretagne királyának, Hoelnek vazallusa. A szerelmet nem ismeri, ám vadászat közben egy szarvasünőt üldözve nyila visszafordul és őt sebzi meg. Az ünő megátkozza, hogy addig folyjon vére, amíg a szerelem meg nem gyógyítja. Guigemar vándorlásba kezd s elvetődik egy távoli szigetre, ahol egy öreg király él ifjú feleségével. Guigemar beleszeret a királynéba, aki meggyógyítja, és egymásba szeretnek. Később, viszonyuk napvilágra kerülésekor és az elválás előtt szerelmi zálogot cserélnek: a lovag ingére a királyné csak általa által megoldható csomót bogoz, míg a lovag szoros szalaggal övezi a királyné ölét, e csomó kötését pedig csak ő ismeri. Így, csak az öltözet felvágásával tudnának másokkal szeretkezni. Szerelmi bánatában Guigemar elhajózik, azonban a királyné nyomába ered. A királynét a lovag keresése közben foglyul ejti Meriaduc. A herceget Guigemar párbajban legyőzi, a királynét kiszabadítja és a szerelmesek boldogan lesznek egymáséi.

"Kedves, ím zálogot veszek.
Add csak ide gyolcsingedet,
hadd kössek arra egy bogot,
s bárhol vagy aztán, tudhatod,
hogy azt bátran szeretheted,
ki megoldozza ingedet."
Átadja ő ingét legott,
s köt az reá olyan bogot,
hogy meg nem oldja senki se,
csak olló vagy a kés hegye -
majd visszaadja azt neki.
Ingét átvéve kérleli:
bizonyosság tőle is legyen;

s ezért a hölgynek ügyesen
csupasz testére fűz övet,
s ölén meghúzza némileg.
Ki annak csatját oldaná,
s nem rontaná, szakítaná,
azt szeretni megengedi.
Csókot is ad, így végezi."

(Rajnavölgyi Géza fordítása)


Marie de France-nál tehát - bár továbbra is szimbolikus értelemben - de a hűséget igazoló erényöv tárgyi valóságában is megmutatkozik. Hűségük eme zálogai ugyan - mint a költő hangsúlyozza - erőszakkal felnyithatók, kioldani azonban csak a szerelemesek tudják.

A lovagi költészetben ugyanakkor nem vált általánosan elterjedt motívummá a szexuális hűséget bizonyító/biztosító erényöv szimbóluma.


Nevetségesség

Pierre de Bourdaille abbé de Brantôme (c. 1540-1614)

1560-as évek derekán élt az utolsó Valois királyok, s Medici Katalin királyné udvarában Pierre de Bourdaille, katona, udvaronc és mellesleg abbé, akinek írásait csak halála után, 1665-1666-ban adták ki kézirataiból. Memoárjainak sorozata a 19. század során pedig négy egymást követő gyűjteményes kiadásban látott napvilágot. Brantôme memoárjaiban jobbára megértő derűvel a 16. századi francia udvar meglehetősen szabados szexuális erkölcseiről számol be.

Ezek sorában elmesél egy rövid történetet egy firenzei kereskedőről, aki Párizsban erényöveket árult. Megtudjuk tőle, hogy noha néhány féltékeny férj vett is különleges árujából, azonban egyikük felesége azonnal rátapintott a kényelmetlen szerkezet gyenge pontjára: s egy lakatossal álkulcsot készíttetett. A lakatos nem mulasztva el a lehetőséget egyúttal fel is szarvazta a férjet, s mihelyst az esetnek híre ment minden férj megszabadult a célját tévesztett szerkezettől, a kereskedőt pedig elkergették a városból. A történet ironikus hangja nyilvánvaló. Az erényöv itt már ugyan tárgyi formájában elkészített eszközként szerepel, azonban ideája a szerző számára is abszurdnak tűnt s éppen nevetséges mivolta miatt kerekített köréje történetet.

Brantôme naplóbejegyzését követően mindenesetre közel 150 éven (!) keresztül a francia irodalomban sehol sem említenek erényövet. A század végén Tallemant des Réaux (1619-1692), majd Madame de Sévigné (1626-1696) írásaiban viszont ismét az elbűvölő asszonyok, a megnyerő csábítók és féltékeny férjek örök háromszögének történeteiben találkozunk vele ismét, mint a nevetségesség egyik szimbólumával.


Szatíra

Voltaire: Le Cadenas (A zár) 1724

Voltaire egy egész költői elbeszélést a Le Cadenas-t (A zár) szánt az erényöv jelenségének.

Az Alvilágban az idős Pluto, gazdag és közgyűlöletnek örvendő isten uralkodik feleségével, Proserpinával. Felesége gyakran, s joggal szarvazza fel, hiszen Pluto nyomorúságos és féltékeny isten. Pluto ezért összehívja tanácsát, amely kizárólag olyan férfiakból áll, akiket, mielőtt az Alvilágba kerültek volna, mind felszarvazott feleségük. Egyik tanácsosa, egy firenzei, azt javasolja Plutónak, hogy öljenek meg minden asszonyt. Azonban Proserpina halhatatlan istennő, mint arra a többiek rámutatnak, s ezért a találékony firenzei újabb tanácsot ad:

Ajánlanék én biztonságodra,
Egy övet, új szerkezettel,
mely hűségének záloga leend,
s erővel veszi rá, hogy erényes legyen.
Vágyai így a csak számodra nyílanak,
s mások számára zárva tartanak.

Je voudrais donc, pour votre sureté,
Qu'un cadenas, de structure nouvelle,
Fut le garant de sa fidélité.
A la vertu par la force asservie,
Lors vos plaisirs borneront son envie;
Plus ne sera d'amant favorisé.

Ám megbízható eszköz lehet-e a vajon a zár? Voltaire szerint, ha valaki már megszerezte egy nő szívét, utána minden akadály el fog hárulni útjából. Az igazi biztosíték tehát maga a szerelem, s nem a mechanikus szerkezetek.

S bár Voltaire története is az irónia hangján szól: a történet nevetségessé teszi az erényövben bízó férfit, a környezet (Alvilág) s az alakok (felszarvazott néhai emberek) pedig jelzik az eszköz kiötlésének abszurditását.



Szöveges hagyomány III.

Lexikonok

A 18. századtól sorra megjelenő enciklopédiák és lexikonok közül több felveszi az >erényövet< címszavai közé. A lexikonok célja a múltról és a jelenről alkotott tudás alapvető elemeinek összefoglalása és jól áttekinthető, könnyen kezelhető rendszerben való elrendezése volt. Természetesen maguk a lexikonok is alakították a tudást, a szavak jelentésének meghatározása, a jelenségek értékelése nem pusztán a tudomány ideális összefoglalását hozta magával, hanem egyben interpretáció volt, állásfoglalás, a szavak jelentésének ellenőrzésére való törekvés.

A középkor kultúráját a felvilágosodás számos jelentős szerzője gyanakvással, bizalmatlansággal és elutasítással kezelte. A világosság századával szembe állított "sötét korszak" sokak számára a nyers erőszak durvaságának, az irracionalitásnak, az értelmetlen vallási révületnek és az elnyomásnak lett a megfelelője.

Sorra keletkeztek a középkort elítélő értékelések, ha kellett mítoszok, amelyek sorában az erényöv mítosza is megjelent. Az erényöv elvesztette teológiai vagy irodalmi szimbólumként való használatát s helyébe a máig a köztudatban élő kép lépett: a feleség hűségét kikényszerítő szerkezeté, amely a barbárság és a női alávetettség jelképévé vált.


A tudományosság látszata

Johann Zedler Universal Lexikona (1732-63) volt az első, amely felvette címszavai közé a >cingulum pudicitiae< kifejezést, de jellemző módon a később általánosan elterjedt és használatos német Keuschheitsgürtel szót nem. Zedler viszont (javára írhatjuk) egyben józan kritikával szemlélte tárgyát.

"Olyan öv ez, amelyet hűtlen asszonyokra csatoltak, megakadályozván, hogy más férfiakkal feküdjenek össze. Kétséges azonban, hogy az öv kellő biztonságot nyújt-e, hiszen az asszonyok testhelyzetük megváltoztatásával könnyen kijátszhatják e szándékot."

"ein Band, welcher denen untreuen Weibern angelegt wird, damit sie mit keinem andern den Beyschlaf exerciren können. Ob aber dieses ein allzu gewisses Schloss abgebe? ist billig ziu zweifeln, weil sie es durch Veränderung der Positur leicht eludiren können."

Johann Heinrich Zedler: Grosses vollstaendiges Universal Lexikon Aller Wissenschaften und Kuenste Vol 6 (Halle-Leipzig: 1732-63)

Diderot és D'Alambert a felvilágosodás számára meghatározó jelentőségű enciklopédiája viszont a kritikai szemléletet feladja, s már széles körű használatról beszél:

"A görögök és rómaiak szokása volt, hogy a férj megoldotta feleségének övét a nászéjszakán. A modernek között viszont egy olyan ajándék, amelyet a féltékeny férj ad a nászéjszakát követő napon a feleségnek. Mondják, hogy ez a hírhedt, s a szexualitást sértő tárgy Itáliából ered, de ez bizonyosan rágalom, hiszen bizonyos, hogy nem Itália volt az egyetlen ország, ahol használták."

"c'étoit la coutume chez les Grecs & les Romains, que le mari dénoiioit la ceinture de sa femme le premier foir de ses nôces . chez les modernes c'est un présent qu'un mari jaloux lui fait quelques-fois des le lendemain . On dit que cet instrument si infame, si injuriux au sexe, a pris naissance en Italie; c'est peut etre une calomnie: ce qu'il ya de certain, c'est que l'Italie n'est pas le seul pays ou l'on en ait fait usage."

Encyclopédie, ou Dictionnaire Raisonné des Sciences, des Arts et des Métiers (1751)

Néhány évtizeddel később Johann Georg Krünitz Oekonomische Enzyclopaedie-ja szintén elveti a kritikai vizsgálatot, és az erényövet a 14-15. század fordulójának Itáliájából, illetve a középkori Spanyolországból eredezteti. Krünitz műve ugyanakkor átfogó képet is rajzol Mongóliától, Arábián át Afrikáig az erényöv használatáról. Krünitz antropológiai szemlélete egyúttal utat nyitott a későbbi antropológiai-szexológiai irodalomnak is, amely mindmáig kedvelt témái közé tartozik a középkori erényöv jelenségének értelmezése.

"Itáliában egy bizonyos tisztasági zárat használnak, amely véleményük szerint biztosítja az asszonyi erényt."

"In Italien ist ein gewisses Schloss der Keuschheit bekannt, womit man die Keuschheit der Weiber in Sicherheit zu setzen vermeint"

Johann Georg Krünitz Oekonomische Enzyclopaedie, oder allgemeines System der Land-, Haus- und Staatswirschaft, in alphabetischer Ordnung (Berlin, 1786)



Képi hagyomány I.

Az erényöv első hiteles ábrázolása egy 1405-ös kódex-ben, Konrad Kyeser Bellifortisában található, amelyet a Göttingeni Egyetem könyvtára őriz. Kyeser műve ostromgépekről, röppentyűkről, pajzsokról, páncélzatokról és vallatószerszámokról szól. Az erényöv tehát meghökkentő környezetben szerepel.

A szerző az erényövet bemutató rajzhoz, az alábbi kommentárt fűzte:

Olyan kötény ez, amelyet a firenzei nők viselnek,
kemény vasból készült, s elölről lehet bezárni.
Est florentinarum hoc bracile dominarum
Ferreum et durum ab antea sit reseratum

Mivel egy hadtudományi kódexről van szó, arra lehetne gondolni, hogy az öv akár nemi erőszak ellen is szolgálhatott, akár kínzóeszközként, akár pedig már a modern értelmében vett használtra. Azonban a kódexnek az erényövet (és más tárgyakat) bevezető szakaszai elé Kyeser a következő megjegyzést fűzte:

Lakatot a négylábúakra, kötényt a firenzei asszonyokra.
A tréfa köti össze ezt a csinos sorozatot.
Ajánlom ezeket a nemes és engedelmes ifjaknak.

Clausuras quadrupedum bracile florentinarum
Jocus ligat seriem perpulchram congeriem
Hec trado juvenibus nobilibus morigeratis.

Tehát ismét iróniával találkozunk. Az öv durva és elnagyolt ábrázolása pedig arra utal, hogy Kyeser, vagy rajzolója nem nagyon láthatott ilyen övet. A Bellifortis mindenesetre a legkorábbi erényöv ábrázolás, azonban a szerző ironikus hangja arra utal, hogy ha 1405-ben létezett is, semmi esetre sem volt elterjedt eszköz.



Képi hagyomány II.

A 16. századból feltűnik az erényöv ábrázolások egy olyan ikonográfiai típusa, amelyben egy meztelen nő áll erényövben, egy szegényesebb ruhákba öltözött idősebb férfi, és egy gazdag viseletű fiatal férfi között. Az öregebb férfi tarisznyája tele pénzzel, s ebben turkál a nő, míg a fiatal férfi egy kulcsot tart a bal kezében, míg jobb keze a nő kezébe simul, s talán átad, vagy átvesz valamit.

A metszethez tartozó vers szövege a következő:

Az Öregember:

Adok én pénzt és kincseket,
ha mit kívánok, megteszed,
tiéd a bukszám, kész vagyon,
ha lakatod megnyithatom


A Fiatalasszony:

Mit számít nőnek egy lakat!
Ha vágya ég, vajh hű marad?
Oly kulcsot vennék pénzedér',
mi kincseknél is többet ér.


A Fiatal Fickó:

Emitt a kulcs, lakatnyitó,
a már ezerszer hóditó,
ugyancsak nagy bolond lehetsz,
e nőért, hogyha pénzt fizetsz.

(Magyar László András fordítása)

A képet kétféleképpen értelmezi a kortárs művészettörténet. Az egyik verzió szerint a nő prostituált, aki éppen pénzt vesz át a kuncsafttól, aki ennek fejében kapja meg a kulcsot. Az öreg a nőnek futtatója, ezért a viseletes ruha, s a nő beleteszi tarisznyájába a díjat. Eszerint az erényöv azt a célt szolgálná, hogy biztosítsa a tarifa megfizetését.

A vers szövege ennek ellentmond. A vers értelmében a nőnek két kérője van: egy gazdag, bár látnivaló zsugori öreg, és egy gazdag ruhás ifjú. A lakat/erényöv a nő ölének szimbóluma, míg a kulcs, a fiatal férfi férfiasságáé.

A szöveg miatt nehézkes az ábrázolást egyértelműen prostituált-futtató-kuncsaft hármasságában értelmezni, bár nem kizárt, hogy éppen az öreg mozdulata miatt (eltolja magától a nőt), valóban ezt akarja mondani, s a vers egyszerűen ellenpontozott irónia.

Ha nem így van, akkor ebben az esetben is szimbólumról beszélhetünk, amelyben azonban éppen a vers miatt az erényöv nem tényleges hűséget biztosító tárgyként szerepel, hanem a női ölre, a nő vágyának kitárulkozására vonatkozik.



Képi hagyomány III.

A prostitúcióra utal viszont egy másik metszet, amelyben a nő felöltözve megbontott inggel, áll egy öreg férfi mellett, akinek pénzes iszákjában turkál. A metszetet a jó nevű 16. századi német kismesternek, Hans Sebald Behamnek (1545-1600) tulajdonítják.

A képen látható nő öve, nem erényöv, hanem a foglalkozására utaló viselet, tehát itt egyértelműen egy prostituáltról és kuncsaftjáról beszélhetünk. Az öv viselete ezek szerint jelképezhet prostituáltat.

Hasonló mondanivalója van egy másik ikonográfiai típusnak, ahol az erényövet viselő nő egy széles baldachinos ágyon támaszkodik, s kulcsot nyújt egy gazdagon öltözött férfinak. Az ágy mögül egy férfi és egy kezében kulcsot tartó nő leselkedik, míg egy szolgáló az előtérben egy kosárba egy kendőt szór ki. Az ágy mellett egy macska néz egy elfutó egeret.

Bár magát a pénz átadását nem látjuk a férfi itt már egyértelműen ügyfél: a metszet a korszakra jellemző módon ábrázolja a szajhát, s a háttérben lévő nő a kerítőnő, míg a kezét izgatottan felemelő másik díszes ruhás férfi a következő kuncsaft.



Tárgyak I.

A középkorra datált erényövek

Hamisítások

A 19. század derekától a tűntek fel a középkorra, vagy a reneszánsz korára datált erényövek Európa legjelentősebb, majd kisebb múzeumaiban is.

A középkori kultúra legtekintélyesebb gyűjteménye a párizsi Musée de Cluny (Musée National du Moyan Âge) egy 12. századra és egy 16. századra datált erényövet állított ki. A velencei Palazzo Ducale Pádua utolsó szuverén uralkodójának, II. Carrarai Ferencnek a parancsára elkészített erényövet mutatott be, de megjelennek 15-16. századi darabok a londoni British Museum és Science Museum, a stockholmi Nordiske Museet, a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum és számos kisebb intézmény gyűjteményeiben és kiállításaiban is.

A közönség számára ezzel kézzelfogható valósággá vált az a tárgy, amelynek szöveges hagyománya ekkora, a 19. század közepére-végére már évtizedek óta széles körben ismertté vált. S egyúttal véglegesen rögzült is használatának oka: a feleség hűségének biztosítása.

A legrégebbi időkre datált tárgy, a Musée de Cluny a keresztes háborúk korára datált erényöve. Az öv megmunkálása, formája nélkülözi a célszerűséget, hiszen látnivalóan nem akadályozza meg a behatolást. S mint szöveges és képi forrásaink mutatják, ilyen típus később se létezett.

A párizsi gyűjtemény másik tárgyát Medici Katalin erényövének tartották sokáig. Rejtélyes ugyanakkor, hogy a Cluny Múzeum - katalógusa szerint - 1859 egy bizonyos M. Mérimée-től vásárolta. Gyanús, hiszen a híres romantikus novella és drámaíró Prosper Mérimée volt az, aki Brantome már említett írásainak tizenegy kötetben való közlését 1858-ban megkezdte. Talán ő maga adta el az övet a múzeumnak? Talán a szöveg kiadása közben kapott kedvet a tréfához? Mindenesetre a Musée de Cluny mindkét övet egészen az 1990-es évekig valódinak tartotta, s csak ekkor jegyzik be nyilvántartásaikba, hogy a tárgyak minden bizonnyal hamisítottak. A korábbi múzeum eljárása furcsa volt, hiszen a vasművesség technikai fejlődését egyéb tárgyakon (fegyverek, zárak) már a 19. században is jól lehetett követni. Tehát egyszerű mikroszkópos anyagtani vizsgálattal meg lehetett volna állapítani bármelyik fémtárgy kovácsolási technikájából az elkészítés évszázadát.

A British Museum tárgyának típusa hasonlatos a Medici Katalin-féle övhöz. Lényegében ez a forma volt az, amelyikkel a legtöbb gyűjteményben találkozunk. Az övet a 16. századra datálták, és az 1840-es évektől szerepelt, mint kiállítási tárgy. 1996-ban két kutató bebizonyította, hogy a tárgy az 1840-es években készülhetett, s nyilvánvaló hamisítvány, a múzeum a tárgyat a kiállításból kiemelte, és a katalógusban a datálást pontosította.

A londoni Science Museum mindmáig kiállításában tart (a fogamzásgátlás korai eszközei között!) három olyan gazdag ornamentikájú erényövet, amelyeket a 16. századra datálnak, igaz a feliratnál kétségeiknek is hangot adnak.


Kegyetlenség

Egészen különleges helyet foglal el a páduai hercegnek, II. Francesco da Carrara-nak tulajdonított tárgy. Az öv szerkezete lényegesen eltér a francia, német vagy angol gyűjteményekben fellelhető tárgyakétól. Ennek a típusnak a másolata volt látható a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban is, és több más külföldi gyűjteményben is.

A fém vastagsága és az öv szerkezete különösen képtelenné teszi huzamosabb használatát, hacsak nem kínzóeszközként akarták volna alkalmazni. Ez az egyetlen tárgy ugyanakkor, amelyiknek nyomát lehet követni, legalábbis 1548-tól, amikor bekerül a velencei Palazzo Ducale Fegyvertárának katalógusába, s mindmáig eredetiként szerepel a kiállításban (Armeria, Sala 4. Invent. No. 388) s ezért különös figyelmet érdemel.

A probléma a páduai uralkodó életéből és tevékenységéből adódik. II. Francesco, "Il Novello", ahogy apjától az "Il Vecchio"-tól megkülönböztették, a független Pádua harmadik Carrara-házból származó uralkodója volt. Pádua (Firenzével és Velencével együtt) az 1380-as évektől végeláthatatlan küzdelmet vívott Gian Galeazzo Viscontival, Milánó urával, aki szomszédjai minden tiltakozása ellenére egységes itáliai királyságot akart megteremteni. Sikeresen el is foglalta Páduát és fogságra vetette Francesco apját. Hősünk, az ifjabbik Francesco azonban 1393-ban bajor csapatok élén visszavette örökségét, ám amikor 1402-ben Gian Galeazzo meghalt, a mögötte hagyott politikai űrt az Il Novello arra próbálta felhasználni, hogy a térség nagyhatalmát, Velencét teljesen kiszorítsa a szárazföldről. Elhamarkodott döntés volt. 1405-re a Serenissima Respublica elleni háborút Franceso elvesztette és fogságba hurcolták Velencébe. Számos kiszabadítási kísérlet kudarca után együtt kisfiaival cellájában megfojtották. Velence pedig két héttel később arany bullát adott ki, melyben Páduát szárazföldi provinciájának deklarálta. Velence hatósága 1797-ig maradt meg.

Egyik kortárs krónikás sem számol be Francesco titkos kínzókamrájáról, általa kifejlesztett kínzóeszközökről, vagy éppen arról a Doge-palotában tartott az erényövről, amelyet a 16. századtól kezdve a katalógusban szerepeltetnek. Francesco nem volt éppen gáncsnélküli lovag, azonban a kortárs források alapján egyáltalán nem tűnik perverznek, vagy szadistának, s feleségével pedig tisztelettel bánt.

Nem tartalmazza a kérdéses erényövet a Francesco ingóságairól fogságba esésekor 1405-ben felvett jegyzőkönyv sem. Azonban a 16. század végétől egyre több tudósítás (utazók, diplomaták) már beszámol a kínzókamra eszközeiről, és megemlítik az erényövet is, amelyről hol úgy vélik felesége, hol hogy számos szeretője számára készíttetett. A 17. századtól pedig a történetírás is zsarnoki és perverz uralkodóként emlékezik meg az Il Novello-ról.

A háttér nyilvánvaló: Velence számára akár 150 év távlatából is kínos volt, hogy egy szuverén uralkodót gyermekeivel együtt egyszerűen megfojtatott, mivel a Terra Ferma biztosítása miatt szüksége volt a szárazföldi városra. Ezért a jellemgyilkosság megbízható propaganda eszközéhez folyamodott. Ha Francesco szadista, perverz és zsarnoki uralkodó volt, akkor a szabad köztársaság, a Serenissima Respublica, Pádua feletti uralma morálisan igazolható, a város és Itália jól járt a Velencei fennhatósággal.

A 16. század derekán (mint fentebb láttuk), már megjelennek az erényövek első ábrázolásai, tehát az öv elkészítése nem jelentett problémát. A használat módjáról pedig, azaz hogy a hűség biztosítására szolgált volna, vagy kínzóeszköz lett volna-e, a 16-17. századi források ellentmondóak. A történeti irodalomba ugyanakkor nem 16. század végi, hanem 15. század eleji műtárgyként került be.

Ha azonban a tárgyat eredetinek tartanánk is, egyetlen (bizonytalan használatú) tárgy léte nem igazolná, hogy az erényöv akár a 15. századtól általánosan elterjedt eszköz lett volna.

1995-2000 között azonban a velencei gyűjtemény kivételével a legtöbb európai múzeum visszavonta kiállításaiból az erényöveket vagy katalógusában utal a megbízhatatlan provenienciára.



Tárgyak II.

19. századi erényövek

A 19. században találkozunk először az erényövek, ha nem is tömeges, de széles körű használatával. Az övek anyaga javult, szerkezete tökéletesedett, a fémfeldolgozás tovább finomodott, és olyan övek, amelyeket néhány órára csatoltak fel, már nem okoztak sérüléseket.

Az öveket Angliában és Franciaországban, gyakran divatlapok alapján, nők vásárolják, s szándékuk a nemi erőszak elkerülése volt. Ne feledjük, hogy a 19. századi iparosítással nők tömegei állnak munkába, s akár gyári munkásként, akár irodai dolgozóként kerülnek nyers, és gyakran erőszakos férfiközegbe.

Az Egyesült Államokban és Skóciában sorra jelentik be az erényövekre szóló szabadalmakat, részletes indoklással, és használati mód alapos leírásával együtt. A szabadalmakból és az orvosi lapokban közzétett hirdetésekből úgy tűnik, hogy ekkor egyben a hűség biztosításának eszközeként is elterjed. Tehát a középkornak tulajdonított 18. századi elképzelés a 19. század gyakorlatába bevonul.

Megjelenik ugyanakkor egy újabb célközönség is: a középosztály kamaszlányai és kamaszfiai, akiknek éjszakai maszturbációját akarták az övekkel megakadályozni.

A 19. századi nyárspolgári erkölcs szempontjából a maszturbáció testi és lelki betegségekhez vezethetett, s ezért sokan indokoltnak látták, hogy bármiféle módon fellépjenek ellene.



A valódi történet

Az erényövek tehát nem a középkorban keletkeztek, a 16. századig egyáltalán nem használták őket, és a 19. századig is csak elvétve fordultak elő.

Az erényöv ideája eredetileg szimbólumként jelent meg, előbb a középkori teológia nyelvezetében, majd a 16. századtól az irodalom és a képzőművészet szatirikus alkotásaiban. A 18. század közepére megszületett a középkori erényöv mítosza, amelyben az erényöv a feleség hűségének zálogaként szerepelt, s a tudományos irodalomban a középkori barbárság egyik iskolapéldája lett. A 19. század a nemi erőszak ellen és a tinédzserek maszturbálását megelőzendő alkalmazta, de ekkor már feltűnik a hűség kikényszerítésének eszközeként is.

Európa múzeumai, nyilvános gyűjteményei pedig nem haboztak hamisított erényövek bemutatásával igazolni a mítoszt a középkori erényöv meglétéről és általános használatáról.

A hamisítások gyakorlata egyben azt a kérdést is felveti, hogy mennyiben bízhat meg a látogató akár a legtekintélyesebb múzeumok történeti kiállításainak anyagában?

A múzeum, mint példánkból látszik, néha nemcsak a múlt megőrzésének, bemutatásának és értelmezésének helyszíne, hanem előfordul, hogy egy képzelt történelem megteremtéséé is.



 
ELÉRHETŐSÉGEK

H-1013 Bp. I.,
Apród utca 1-3.

Tel.: (1) 375-3533,
(1) 201-1577
Fax: (1) 375-3936
semmelweis@museum.hu



NYITVA TARTÁS

III.1-X.31.:

K-V 10.00-18 óráig
A pénztár 17:30-kor bezár!

XI.2-III.1.:

K-P 10-16 óráig
A pénztár 15:30-kor bezár!!!

Szo-V 10-18 óráig
A pénztár 17:30-kor bezár!!!