"KÉPEK A GYÓGYÍTÁS MÚLTJÁBÓL"
AZ ÚJKORI ORVOSTUDOMÁNY MEGSZÜLETÉSE
(I. terem)

A vérkeringés felfedezése

Galenus (i. sz. 130-200), Marcus Aurelius császár "udvari orvosa" - "akinek tudása másfél évezreden át serkentette, ugyanakkor mérhetetlen tekintélye gátolta az orvostudomány fejlődését" - már megközelítette, de nem oldotta meg a vérkeringés problémáját. Tévesen azt hitte a májról, hogy a vénarendszer központja, és hogy az termeli a vért. Tévedett abban is, hogy a szív elválasztó falát véráteresztő anyagként képzelte el. A vér útjának irányát, az ereket meglehetős pontossággal írta le, de az önmagába visszatérő keringésre nem jött rá. A Galenus által képzelt rendszert kis ábrán mutatjuk be.

A vérkeringés felfedezésének másik előfutára a teológus-orvos, Miguel Servetus (1511-1553), a kis vérkör felfedezője. 1924-ben hozták nyilvánosságra, hogy egy XIII. századi arab orvos, Ibn al Nafisz (1210-1288) "elsőként írta le a szív elválasztó septumának átjárhatatlanságát, és utalt a kisvérkörre."

A vérkeringés felfedezésében nem kis szerepet játszott a vesaliusi tanokat híven őrző páduai egyetem anatómiacentrikus szemlélete. William Harvey (1578-1657) cambridge-i professzora volt az a Caius, akinek a tanára viszont Vesalius volt. Harvey Caius ösztönzésére ment Páduába, ahol 1602-ben doktorált, miután hallgatta Fabricius ab Aquapendente vénabillentyűkről szóló előadásait. Angliába visszatérve, előbb a híres Bertalan-kórház orvosa volt, majd az anatómia és sebészet tanárává nevezték ki a College of Physiciansban. Anatómiai és biológiai kísérletei alapján már 1616-ban tartott előadásaiban ismertette a vérkeringés felfedezését, de csak további 12 évi kísérletezés és összehasonlító állattani vizsgálatok után jelentette meg könyvalakban. Korszakalkotó művének címe: Exercitatio anatomica de motu cordis et sanguinis in animalibus (Frankfurt, 1628). A felfedezés nagy vihart váltott ki az anatómusok körében, akiknek nagy része azt vallotta: "Inkább tévedni Galenusszal, mint elismerni Harvey igazságát." Harvey a támadásokkal szemben nem védekezett. Alapvető igazságot feltáró műve nem szorult magyarázatra, önmagáért szólt, és kivívta az elismerést. Harvey gondolkodására jellemző híres megállapítása: "A kérdés jól fogalmazott feltevése már maga nagy lépés azon az úton, amely a helyes válaszhoz vezet".

Kiállításunk a Servetusról és Harveyról készült arckép mellett Harvey orvosdoktori oklevelének facsimile másolatát (Pádua, 1602) és híres könyvét, az Exercitationes de Generatione Animalium szép kiadását (Padova, 1666), amely az állatok szaporodásával foglalkozó kísérleteit tartalmazza, mutatja be.

A mikroszkóp feltalálásának következményei

Az első mikroszkópot, mint összetett nagyítórendszert még 1600 előtt szerkesztette valószínűleg a németalföldi Zacharias és Johann Jansen. Ennek hírére Galileo Galilei (1564-1642) is készített ilyent, amelyet ő "occhialino"Źnak (monokli) nevezett. Ezeket az első, kézben tartott nagyítókat kezdetben szórakozásra használták, kuriózumokat nézegettek velük ("bolhanéző"). A "microscopium" nevet 1625-ben Johann Faber, VIII. Orbán pápa orvosa használta először egy levelében.

E találmány tökéletesedése nyomán a 17. század közepén nyíltak meg a napjainkig ható távlatok. Az egyik értékes és igazában az első tudományos eredményt Marcello Malphigi (1628-1694) tette közzé 1661-ben a hajszálerek (capillarisok) leírásával. Ezzel egészítette ki a Harvey-féle vérkeringési tan hiányosságát, az artériák és vénák összeköttetésének kimutatásával. Majd Robert Hooke (1635-1703), a sokoldalú angol kutató statívra (állványra) szerelt tubusos lencserendszerrel nézte pl. a parafa szerkezetét, amelynek elemeit sejteknek (cellulae) nevezett el.

Anton van Leeuwenhoek (1632-1723) németalföldi amatőr természetbúvár (egyébként posztókereskedő, majd városházi kapus volt Delftben) minden tudományos előképzettség nélkül, autodidaktaként nagy kézügyességgel állította össze "egyszerű mikroszkópjait", melyeknek lencséit is maga csiszolta. Kíváncsi természetétől vezérelve, mindent megnézett, ami a kezébe került, így hajszálakat, saját fogkövét és pocsolyákból vett vízcseppeket. Mindezekről a Royal Societynak írt naiv hangú leveleiben tulajdonképpen a "láthatatlan világot" tárta fel. Orvostörténeti szempontból a legfontosabb eredménye: már 1683-ban leírta és lerajzolta az első, emberlátta mikroorganizmusokat, mint "apró mozgó lényeket". Egyik saját készítésű mikroszkópjának másolata látható a kiállításon.

Az orvosi kémia (iatrokémia) kialakulása

A kor másik orvosi nagysága Paracelsus, teljes nevén Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus Paracelsus ab Hohenheim (1493-1541), akinek ellentmondásokkal teli alakjával az orvostörténészek századok óta foglalkoznak. Az univerzális ember klasszikus képviselője volt: orvos, természettudós, filozófus és teológus; könnyebb felsorolni azt, amivel kalandos életútja során nem foglalkozott. Fracastoro után elsőként - jóval Ramazzini előtt - írt a foglalkozási betegségekről, és külön munkát szentelt a bányászbetegségeknek. Az alkimiát - aranycsinálás helyett - a gyógyszerkészítés szolgálatába kívánta állítani. Tudományának alapjai - bármennyire tagadta is őket - az antik hagyományokra épültek, de mindent átfogott eredeti, sokszor merész gondolatvilága; így alakultak ki új teóriái, amelyeket a gyakorlatba is igyekezett átültetni. Könyvét és emlékét megörökítő érmet mutatunk be.