FőoldalRendezvényekOktatásSajtóSemmelweisEnglish
 
 
MÚZEUM
 
  Információk  
  Gyűjtemények  
  Kiállítások  
 
KÖNYVTÁR
 
     
  Információk  
  On-line katalógus  
 
LEVÉLTÁR
 
  Információk  
  Kutatási szabályzat  
  Nyilvántartások  
 
ARANY SAS PATIKA
 
     
  Információk  
  Kiállítás  
Főoldal
 

A MÚZEUM ÚJ HONLAPJA A

WWW.SEMMELWEISMUSEUM.HU

CÍM ALATT ÉRHETŐ EL.



MÚZEUM - ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS
       
  Aktuális
  Archívum
A hónap műtárgya
 
Fotóalbum



A népi gyógyászat továbbélése




Bokály gyógyító szent képmásával, XVIII. század vége




A természettudományok fejlődése




Kézi összetett nagyító, XVIII. század




Orvosi elmélet és gyakorlat a 18. században




Ezredorvos portré, 1800-1830

 

 

"KÉPEK A GYÓGYÍTÁS MÚLTJÁBÓL"
A FELVILÁGOSODÁS KORA ÉS AZ ORVOSTUDOMÁNY
(Nagyterem)


Mint minden nagy szellemi áramlat, a felvilágosodás sem tűri el, hogy évszámok karójához kössék. Különösen akkor nem, ha eszmei tartalmát egy tudományág - jelen esetben az orvostudomány - szűkebb keretei között kívánjuk vizsgálni. Időben és térben lassan terjedő eszmék, hatásuk következtében született ellenvélemények kiegyenlítődése hosszú, néha polarizált, máskor párhuzamosan futó folyamatokat takarnak. Orvostörténelmi szempontból a XVII. század nem választható el a XVIII. század elejétől. A nagy felfedezők újra rájönnek arra, hogy munkásságukat az "emberi nem boldogulása" érdekében kell kifejteniük. A kutatást nem önmagáért, hanem az emberek felvilágosítására, a természetfölöttiben gyökeredző balhiedelmek eloszlatása céljából kell folytatni. Az empíria alapján állva igaznak csak azt ismerték el, amit a tapasztalat és a józan ész igazolt. Ezért tették tudományos munkájuk alapjává a megfigyelést és a kísérletet. A természettudományok forradalmának széles alapjára épülő szaktudományok tág látóhatárt biztosítottak az orvostudományi elmélet és ezen keresztül az orvosi gyakorlat számára.

A népi gyógyászat továbbélése

A felvilágosodás alatt a természettudományok forradalmi átalakuláson mentek át. Az eredmények bármilyen nagy horderejűek voltak is, hatásuk csak egy kis művelt rétegnél érvényesült, és csak lassan váltak az emberiség közkincsévé. A népi gyógyászatban tovább éltek a vallási hiedelmekben gyökerező gyógyítási módok.

A kultúra kezdetén álló primitív ember és a kultúrában már benne élő, de annak peremére szorult nép gyógyításában összekapcsolódott az ismeretlenbe vetett misztikus hit és a mindennapi élet megfigyelésén alapuló gyakorlati tapasztalat, mely szájhagyományként szállt nemzedékről nemzedékre. A természetfölöttiekre vonatkozó hiedelmek a változó korok vallásainak köntösében jelentek meg. A népi gyógyászat a hagyományokban él. Hiedelmeiben, tartalmában és gyakorlatában megkövesedett formái évszázadokon keresztül alig változtak. Ezt tapasztalhatjuk azokon az úgynevezett" votív" (felajánlási) figurákon, amelyeket a gyógyulás reményében helyeztek el a betegek az "istenség" oltárán. A fogadalmi tárgyak neve később "offer"-re változott. A XVIII. századból egész sorozat offert mutatunk be - a figurákhoz használt negatív famintákkal együtt (fogsor, szem, kéz, gyermek stb.). Nyilvánvalóan állatvészek idején ajánlották fel a sertést ábrázoló fogadalmi figurát. Az offerokat a gazdagok nemesfémből, márványból, a szegények az olcsóbb viaszból készítették; ezeket búcsúkon árulták.

Pestis ellen védő kettős keresztek és érmék mellett erdélyi bokályokat is bemutatunk. Mindegyiken valamilyen betegség ellen védelmet nyújtó szent képmása látható (Szent Rókus, Szent Borbála stb.). A vitrinben helyet kaptak a megfigyelésen alapuló népi orvoslás eszközei is: így a XIX. század végén használt paraszt-foghúzó Bihar megyéből, a hályogoperáló kés Hajdú megyéből vagy a betegetető csésze. Kiemelkedő emlék egy asszonyt derékig ábrázoló faragott gyertyatartó Győr megyéből, melyben vajúdó asszony mellett égették a gyertyát, a gyermek születéséig. A vitrin mellett észak-magyarországi eredetű fogadalmi kép látható; a Sasvári Pieta, körben offerekkel, a felajánlott beteg végtagokkal (XVIII. század).

A természettudományok fejlődése

Orvos- és gyógyszerészettörténeti szempontból elsőnek a kémia fejlődéséről kell - a rangsorolás igénye nélkül - szólnunk. A mai értelemben vett kémia az ókori népeknek az ismeretlenség ködébe vesző vegytani ismereteivel kezdődött. Majd a "titkos tudomány", az alkímia korszaka következett, amely egyesek szerint Kínából, mások szerint Egyiptomból indult el hódító útjára, és a XVII. századig tartott. A reneszánszban született orvosi vegytan, a iatrokémia párhuzamosan haladva az alkímiával, egyre jobban érvényesült. A XVII. század végétől a XVIII. század utolsó negyedéig az úgynevezett flogiszton (tűz-anyag)-elmélet uralkodott. Tévhite ellenére is a flogiszton-korszak az, amely a kémiát a természeti jelenségeken alapuló tudomány útjára vezérelte. A XVIII. század végi nagy politikai forradalmak társadalmat átalakító erőinek kisugárzásában igazi forradalom zajlik le a kémiában is. Vezéralakja az a Lavoisier (1743-1796), akit maga a forradalom küldött a vesztőhelyre. Ő az, aki a kutatás alapeszközévé a mérleget tette, és ezzel megingathatatlan matematikai alapokra helyezte a kémiát.

Az oxigén felfedezője, Pristley (1733-1804), szénsav előállítására szolgáló készülékének vázlata előtt egy azonos elven működő szódavízkészítő apparátust helyeztünk el.

Az egész élővilágot felölelő új rendszertant alkotott Karl von Linné (1707¬1778) svéd orvos, aki meghonosította a binominális nómenklatúrát (kettős elnevezés), amely teret nyert az orvostudományban a betegségek megjelölésére is. Jean-Baptist de Lamarck (1774-1829) elsőként állított fel az élővilág fejlődéstörténetére elméleti magyarázatot.

A korabeli szakirodalomból Linné Genera plantarum című 1764-ben kiadott művét, Boerhaave Elementa Chemiae (1733) című és Lavoisier Opuscules Physiques et Chimiques című (I801-ben megjelent) munkáját láthatjuk. A Magyar Füvész Könyv Linné rendszere alapján készült, Debrecenben 1807-ben jelent meg.

Orvosi elmélet és gyakorlat a XVIII. században

A XVIII. századi orvostudományban az elmélet és a gyakorlat terén egyaránt maradandót alkotott a németalföldi Hermann Boerhaave (1668- 1738), aki a leydeni egyetemen csaknem az egész akkori orvostudományt előadta, elnyerve az "egész Európa oktatója" (totius Europae praeceptor) megtisztelő címet. Tudományos munkái az európai egyetemek sok kiadást megért tankönyvei lettek. Ő vezette be a betegágy melletti oktatást, a klinikai oktatás így vált első ízben az orvosképzés nélkülözhetetlen előfeltételévé.

Boerhaave tanítványa volt Albrecht Haller (1708-1777) göttingeni egyetemi tanár is. Életútjának állomásai - Tűbingen, Leyden, London, Párizs, Bázel, Bern - magukba foglalják mindazokat a helyeket, ahol e század leendő nagy orvosainak szinte "kötelező" volt megfordulniuk. A fiziológia nagy úttörője Haller, orvos, botanikus és költő volt. Legnagyobb műve, Elementa physiologiae corporis humani (1757 -1766), az élettani kutatás bibliája volt közel száz évig.

Giovanni Battista Morgagninak (1682-1771), a páduai egyetem anatómiatanárának munkássága vetette meg a kórbonctan alapjait. Ő az, aki felismerte, hogy valamely megbetegedés jellegzetes alaki elváltozással jár, és az elváltozások alapján a betegségek felismerhetők. A kórtani-kórbonctani szemlélet kialakulása és ennek következtében később az oki kezelés válhatott valóra Morgagni felismerései által. Haller és Morgagni életművének jellemzője, hogy elméleti munkásságuk egyenrangú gyakorlati eredményeikkel.

Egy XVIII. századbeli faállványos asztali mikroszkóp, valamint egy rézfogantyús kis kézi mikroszkóp látható Morgagni összes műveinek (Opera omnia) 1765-ös kiadása mellett.


 
 
ELÉRHETŐSÉGEK

H-1013 Bp. I.,
Apród utca 1-3.

Tel.: (1) 375-3533,
(1) 201-1577
Fax: (1) 375-3936
semmelweis@museum.hu



NYITVA TARTÁS

III.1-X.31.:

K-V 10.00-18 óráig
A pénztár 17:30-kor bezár!

XI.2-III.1.:

K-P 10-16 óráig
A pénztár 15:30-kor bezár!!!

Szo-V 10-18 óráig
A pénztár 17:30-kor bezár!!!