A 19. század végének egészségügyi mutatói - különösen a tuberkulózis tekintetében - indokolttá tették olyan eszközök kifejlesztését, amelyek a betegek életminőségének a javítását szolgálták. A légzőszervi megbetegedésekben szenvedő gyógyulását segítették elő az ún. belégző-, vagy inhalációs készülékek. Az itt bemutatott típus Siegle Emil (1833-1900) stuttgarti otológus (fül-szakorvos) elképzelése alapján készült. >>

A 19. század közepéig a fájdalomcsillapítás csak részben volt megoldott, ezért a sebészeti beavatkozások túlnyomó részét a test felületén keletkezett sebek, sérülések ellátása alkotta. Ennek megfelelően alakult a sebészeti eszköztár is, amelynek fontos tartozéka volt az ú.n. idegentest-fogó, amely rendszerint fémből készült, hogy lehetővé tegye az erős és biztoságos fogást. Lőtt sebek esetében ezek az eszközök a golyó eltávolítására szolgáltak, de ezek segítségével emelték ki a csontszilánkot vagy a sebbe került idegen anyagokat is. >>

A 20. század első éveiben gyártott, hadorvosok számára rendszeresített zsebkészlet többcélú felhasználást is lehetővé tesz. A könnyű, kisméretű - mindössze 4,5x8,5x3 cm - bőrrel bevont fémtokban található eszközöket úgy válogatta össze a gyártó, hogy szükség esetén a leleményes orvos - műszerek híján - kisebb beavatkozásokat is el tudjon velük végezni: például a sérült felületet megtisztítani, esetleg a bőrfelszín alá fúródott idegen testet eltávolítani stb. Harci cselekmények közepette az ilyen esetek nem szokatlanok, nem kirívóak. A készlet tulajdonosa az adminisztrációs teendői ellátásához tollat és ceruzát is talált a fedeles tokban. Ezen kívül van benne kanál, kés és villa, olló, tű- és fonáltartó, műszernyél, körző, reszelő valamint fúró. Mindezek finoman megmunkált, igen kis méretű, kecses eszközök. >>

Európában a 14-15. század folyamán elsősorban Itáliában szaporodtak el a polgári alapítású gyógyszertárak, s mutatkozott kereslet a gyógyanyagok tárolására szolgáló, igényesebb kialakítású edények iránt. A mind reprezentatívabbá váló officinákban elhelyezett állványedények formai alaptípusai is ez idő tájt alakultak ki, köztük a kerámia edényeké is. A kerekded, füles, kiöntőcsöves vagy szájas formájú szirupkancsókban folyékony halmazállapotú anyagokat tároltak, a porokat, őrleményeket, kenőcsöket, kivonatokat pedig az ún. albarellókban helyezték el, amelyek a magas, karcsú orsóalaktól kezdve egészen a tömzsi, alacsony, középen alig keskenyedő, vagy akár a szinte gömböt formáló alakig variálódtak. A gyógyszerek nevét a változatos formában kiképzett és díszített kartusokba írták. >>